variál, variál, és variál
Ki más, ha nem a Férj??? Ma délután csajos programom lesz. Szökőévben egyszer van ilyen, hogy a triumvirátus összeüljön és jól kibeszéljünk mindent. Elsősorban persze őket, a Pasikat.
Tegnap férj "továbbképzésen" volt, ahol a fő témakör az lehetett, hogy "Hogyan igyuk le magunkat a sárga földig?" Így gondolom, milyen remek állapotban lehet, és azt is el tudom képzelni, mennyi kedve van a Gyerekkel lenni. DE nekem nagyon ritkán van erre alkalmam, és nem fogom lemondani az ő kedvéért. Így persze elkezdett variálni, hogy akkor ő majd átjön értünk a Gyerekkel...stb. Csak hogy ne kelljen vele lenni kettesben hosszú távon. Nincs arról szó, hogy nem tudja tisztába tenni, és megetetni, mert igen (máskülönben ott sem hagynám vele), hanem arról, hogy előre retteg a Gyerek hisztijeitől és attól, hogy majd nem tud tőle regenerálódni. Hát nem tud, ahogy én sem tudok hetek óta. És asszem ennek a gyereknek nemcsak anyja van, hanem apja is.
szar nap
Ez már biztos. Kezdődött az időpontokkal, most meg az a rohadt babakocsi.
Az előbb felöltöztem, sminkeltem, Gyereket összekészítettem, összecsomagoltam. (gyakorlott anyukák tudják, hogy mindez nem két perc) és elindultunk a doktornénihez beutalókért. Azaz csak indultunk volna, mert a tárolóban a babakocsi hűlt helye fogadott. Persze, mert hétfőn az autóban maradt.
És most fel tudnék robbanni. Persze ez nem történt volna meg, ha nem nekem kellene mindenre figyelni. A mindent értsd szó szerint. A Gyerek dolgaira, a csekkekre, a hűtő tartalmára, magamra, Férjre, mindenre! Ellenben neki "csak" a munkájára kell. Félreértés ne essék, pénzzel dolgozik nyilván hatalmas felelősség, de bassza meg, ő használja az autót minden nap és nem tűnt fel neki, hogy ott van az a qrva babakocsi? :s
igyekszik
Férj tényleg igyekszik. Csak valahogy szarul sül el. :P
Már kismilliószor megkértem (na jó elugattam), hogy vigye már vissza a tetves borosüvegeit, mert nem férek tőlük a spejzban. Na erre negyedét összekészítette egy kosárba, amit feltett a felmosóvödörre, és ma onnan szépen ledőlt az egész, miközben próbáltam hozzáférni a mosószerekhez. Ledőlt. A vasalóra.
Én meg gyorsan bekaptam egy stedatif pc-t. :D
paraszt
De még mekkora! Faszikám nemhogy kinyitotta volna nekem (és a babakocsinak) a tonnás csapóajtót a gyógyszertárnál, hanem a telefonnal a fülén még majdnem fel is lökött. Kedves, nem? Na én most sem fogtam vissza magam, a Gyereknek jó hangosan mondtam, hogy látod Fiam mekkora parasztok vannak? :D Faszikám meg nem győzött bocsánatot kérni. :P
beszólós hangulat
Úgy látszik mióta Gyerkőc az életemben van teljesen megváltoztam. Azelőtt a legnagyobb tahóhoz is próbáltam kedves lenni, most meg? Áááá. Ha kell keménydurván beszólok. :D Ahogy tegnap is. Egy nagyon idős néni botorkált fel a járda babakocsiknak/bicajoknak kialakított részén mögötte megérkezett miss Picsa bicajjal és hát kénytelen volt leszállni, hogy a nénit ne tarolja el. Elkezdett pofákat vágni és velem keresni a szemkontatkot, hogy hát mégis ez a vén banya mit képzel magáról, hogy itt mer menni. Na nekem se kellett több. Megmondtam neki a magamét szépen, és megkértem, hogy máskor ne vágjon pofákat, mert nagyon szarul áll neki! :D
maradhat?
Ugye sűrűn halljuk ezt a húsos/sajtos pultnál? És persze az én válaszom is legtöbbször az, hogy persze, igen. Öt-tíz dekával nemigen szoktam foglalkozni. Ma kértem fél kiló lapockát. Ugyanez a kérdés hangzott el, már majdnem automatikusan válaszoltam, hogy persze, igen. Még jó, hogy ránéztem a mérlegre! Kilencven dekát mutatott én meg majdnem a középső ujjamat mutattam a kedves pultos hölgynek. Ja és a kérdést így tette fel: Kicsit több, maradhat! KICSIT?! Mondtam neki, hogy ez nem kicsit több, hanem sokkal és nem-nem maradhat! :D Erre sikerült egy 66 dekás húsdarabot kanyarintani, de azzal már nem foglalkoztam...
Most vagy ennyire béna volt, vagy ennyire eladó volt a hús. Inkább az előbbi. De hogy még volt pofája megkérdezni, hogy maradhat-e? :D Basszus...
kérdés
Szerintetek az normális, ha a Férj autóval ugyanabba az irányba, sőt ugyanoda megy, mint a Feleség a Gyerekkel és még csak meg sem kérdezi, hogy elvigye-e őket??
szar éjszaka-szar nap
Éjjel kb. négyszer sírt fel a Gyerek. De olyan keservesen, hogy azt sem tudtam mit csináljak. Felvettem, megynyugtattam és aludt is tovább. Talán az volt a baj, hogy tegnap nagyon korán lefektettem vagy már éjjel sem kapott rendesen levegőt a náthájától. Mert igen ráadásul náthás is. Mondanom sem kell, hogy egy mosott rongy vagyok. Férj persze lelépett Apám lövészversenyére, majd gondolom megint este keveredik elő én meg addig baszkódok félkómásan a hisztis és beteg gyerekkel, de sebaj megoldom ezt is. Ráadásul valami hülye állat kitalálta, hogy lakótelepi napokat szervez nehogy már a paraszt hétvégén tudjon pihenni. Az előbb végre elaludt a Gyerek, de kb. 10 perc múlva valami nívón aluli metálegyüttes már fel is verte. Fasza nem?
hétvége
Nem tudom lesz-e olyan hétvége, ami nem anyázással telik. Pénteken már előre rettegek attól, hogy két olyan nap jön, amikor éjjel-nappal össze vagyunk zárva. És be is jött a megérzésem, a mai nap sem telhetett el ugatás nélkül .:( A műsor a szokásos adok-kapok volt, semmi extra, de a mai nappal tényleg befejeztem. Nem kérek tőle semmi segítséget itthon, se a fürdetésben, se másban. Nem kell hogy felkeljen a Gyerekhez, ha ordít. Megoldom én ugyanúgy, mint amikor őméltósága nincs itthon. És így majd nem lesznek viták és konfliktusok sem. De hogy magyarázzam el annak a nagyon hülye fejének, hogy a fürdetés és az egyéb Gyerekkel kapcsolatos dolgok nemcsak azért fontosak, hogy nekem segítsen, hanem azért is, mert már most megalapozza a hozzá való viszonyát. De én már nem mondok semmit, feladtam. De tényleg. :)
elszámoltat
Nem ez az első eset, hogy Férj elszámoltat, hogy mire ment el "annyi" pénz és hogy ő ezt nem hiszi el, mások ennyiből élnek.stb, stb. Ma megint sikerült bicskanyitogató stílusban rákérdezni, hogy hova ment el ötvenezer pénz. Nem 100, 200..stb. 50. Amiből közel 20 ezer volt a két havi közös költségünk, amiből vettem pelenkát, popsitörlőt, popsikrémet, bébiételt, voltam piacon, vettem rajta úszóbérletet. És ezek után csodálkozik, hogy már alig van belőle. És persze én vagyok a herdálós picsa, akinek a kezéből kifolyik a pénz. Holott megintcsak a gyerekre és kajára költöttem. :s Ja bocs meg magamra 4 ezret. :s
Eldöntöttem, hogy minden nap készítek neki egy napi jelentést a kiadásokról és akkor remélem bekussol. Ugyanis közölte, hogy ő mindig el fog számoltatni engem vegyem tudomásul. :o De az sosem számít, hogy egy üveg rosé bor mennyibe kerül, hogy mennyit baszott el most hétvégén is, miközben mittudomén milyen macákkal múlatta az időt. Az nem. Csak az, hogy én mennyit cseszek el... :s