történések

Zajlik az élet ezerrel, hál' Istennek, hogy most már azt írhatom, hogy visszatértünk a réges-régi kerékvágásba. Férjjel úgy tűnik sikerült rendezni a dolgokat. A múltat mindenki elfelejti (legalábbis én nem beszélek róla), és a tiszta lapot igyekezzük nem bemocskolni. :)

*

Fontos döntést is hoztunk. Közös házat veszünk. Remélem mielőbb megvalósul a projekt, mert én már nagyon mennék innen. Elegem van a negyedik emeletből és a szomszédokból is. Nyugalomra és csendre vágyom, nem akarom tovább hallgatni a szomszéd leányzó orgazmusait élő, egyenes adásban.

*

Gyerek már lassan 10 hónapos lesz, el sem hiszem, hogy repül az idő. Jövő héten Dévény-torna, mert ...mert kell, bármennyire is okos, ügyes fejlett gyerek koraszülött volt és igen vannak lemaradások, és nekem fontos, hogy mindent megtegyek azért, hogy a későbbiekben minden rendben legyen.

Írta: ariella | Időpont: 10-11-18 2010. nov. 18. 8:41 4 komment
Kategóriák: Férj | én | Gyerek | csakúgy | anyaság

romok

A lakás (most is) úgy néz ki, mint ahol atombombát robbantottak. És a Gyerek még csak 9 hónapos.

4 órám van a romeltakarításra, ugyanis fél hatkor befut M. barátnőm, és igazán nem akarom elriasztani a gyerekvállalástól.

Írta: ariella | Időpont: 10-11-12 2010. nov. 12. 13:26 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: én | Gyerek | csakúgy | anyaság

paranoia

A napokban többször is eszembe jutott, hogy mégis törlöm ezt a blogot, mert mindig attól rettegek, hogy rám talál olyan valaki, akinek nagyon nem kellene. És most elsősorban nem a Férjre gondolok. Tudom ez már totális paranoia, de tényleg nem szeretném, ha ezt más is olvasná rajtatok kívül.

De aztán elvetettem a törlés gondolatát, mert nagyon jó érzés úgy írni, ahogy akarok és amit akarok. Még ha néha meg is találnak vadidegenek pl. azzal, hogy szar anya vagyok. :) Úgyhogy maradok és írok. :)

Írta: ariella | Időpont: 10-11-10 2010. nov. 10. 10:34 6 komment
Kategóriák: én | blog

álom

Azzal a dokival álmodtam, aki Gyereket világrasegítette. A második császárt hajtotta rajtam végre, csak ketten voltunk a műtőben. Aztán Anyu jött neki rendezni a két műtétet bankkártyával. Nyolcvanezret kért. :D Közölte, hogy ritkán találkozik ilyen egyéniséggel mint én, és öröm volt velem dolgoznia. :D

 

Írta: ariella | Időpont: 10-11-10 2010. nov. 10. 8:34 2 komment
Kategóriák: én | csakúgy

3 nap 2 éjszaka

Ennyi jutott nekünk most kettesben, ami ha jól meggondolom pont elég egy majd' 9 hónapos gyerek szüleiként.

Az biztos, hogy ez nagyon kellett nekünk. Sok beszélgetés, sok nevetés, pihenés. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy Férj újra megtalálta bennem azt a Nőt, akibe anno beleszeretett és ez fordítva is igaz.

Jó volt. De Gyerek nélkül ennyi pont elég volt. :)

 

Írta: ariella | Időpont: 10-11-08 2010. nov. 8. 14:56 4 komment
Kategóriák: Férj | én | házasság

pakolok

Amitől jelenleg agybajt kapok. Ugyanis undorító, hogy három napra szinte ugyanannyi szart kell magaddal vinni, mint tízre...

__________________

és ehhez, hozzájön a *"mi lesz, ha..." mániám is.

*pl. mi lesz, ha esik, ha fúj, ha kánikula lesz, ha koszos leszek, ha...,ha.. és így tovább...

Írta: ariella | Időpont: 10-11-04 2010. nov. 4. 12:16 4 komment
Kategóriák: én

agyturkász

Összeszedtem minden bátorságomat és felhívtam az agyturkászom. Így 4 hónap után. Vázoltam, hogy miért hagytam abba a gyógyszert és hát nem volt elragadtatva. Persze teljesen jogosan nem. Végülis azt mondta, hogy ez azt jelenti, hogy saját magam akarom megoldani a problémát, viszont szakorvosi szemmel nézve ez azt is jelenti, hogy ő csak egyfajta asszisztencia, és ez nem megoldás. És tényleg nem az. Ami megdöbbentő, hogy csak december 11-re tudott időpontot adni, mert annyi a beteg. Manapság tényleg ennyien küzdünk pszichés bajokkal?

Írta: ariella | Időpont: 10-11-03 2010. nov. 3. 17:45 3 komment
Kategóriák: én | agybaj

dilibogyók

Az hittem- bár nem tudom milyen alapon-  hogy nekem gyógyszer nélkül is menni fog a gyógyulás. Pár hónapig viszonylag tünetmentes voltam, kényszergondolatok csak hébe-hóba jöttek, de kb. két hete megint tombol az agybaj. Van még itthon dilibogyó, újra elkezdem és fel kell hívnom az agyturkász nénit is, hogy időpontot kérjek. Azt még nem tudom, hogy hogy magyarázom el neki, hogy a gyógyszert letettem, de muszáj lesz. Mert ott az őszinteség alap.

Az biztos, hogy mocskosul elegem van ebből az egészből...

Írta: ariella | Időpont: 10-11-02 2010. nov. 2. 9:37 1 komment
Kategóriák: én | agybaj

hogy rólunk is írjak

Alakulunk, alakulunk. Megint egy jó hetet zártunk. Férj normális velem is és a Gyerekkel is. Mondjuk vele alapvetően mindig az volt, csak a részét vette ki kevésbé a dolgokból mint most. És ez is változott. Fürdet, etet, és bármi mást, ha ideje van.

Mi pedig bevezettük azt, hogy ha a másik valami bántót mond, ahelyett, hogy elkezdenénk dobálni a szart finoman szólunk, hogy "ne haragudj ez most sértő volt." Úgy tűnik ez beválik, nincsenek nagy ugatások, seggforgatások és sorolhatnám, ami eddig pedig mindennapos volt. Nem tökéletes, de nem is kell annak lennie, mert semmi sem az.

Tervezzük a három napos hétvégét is, úgy tűnik Zalakaros lesz a célpont.

Szóval öröm és bódottság, azt az apró tényt kivéve, hogy az agyturkászomat újra fel kell keresnem... :s

Írta: ariella | Időpont: 10-11-01 2010. nov. 1. 16:08 3 komment
Kategóriák: Férj | én | házasság

A Gyerek és az óraállítás

Magasról leszarja. Hat óra van és a játszószőnyegén kiabál.

Egyébként mi a búbánat értelme van az egésznek? Kit érdekel, ha reggel világosabb van? Én személy szerint inkább arra szavaznék, hogy délután négykor még ne legyen sötét...

És most iszok egy kávét. Éhgyomorra, hajnali hatkor.

Írta: ariella | Időpont: 10-11-01 2010. nov. 1. 6:15 4 komment
Kategóriák: én | Gyerek | anyaság

találkozás egy régi szerelemmel

Pontosabban az elsővel. Legelső nagy szerelem, első szex.  Olyan furcsa és felkavaró volt találkozni és beszélgetni. Ő pedig minden harmadik mondatában arra utalt, hogy anno a szakításunk mennyire megviselte. Azóta sincs se felesége, se gyereke. Most 43. Igen, én akkor még nagyon gyerek voltam. Kicsit elgondolkodtam, mi lett volna, ha most találkozunk? Ha másképp alakul ez az egész. Aztán elvetettem ezt a gondolatsort, mert minden jól van végülis úgy ahogy van.

Írta: ariella | Időpont: 10-10-30 2010. okt. 30. 8:55 1 komment
Kategóriák: én | csakúgy

majdnem

Már majdnem írtam egy olyan postot, hogy ma annyira klassz napunk volt, és volt nevetés, és a Gyerek is jófej volt, és szexeltünk, és végre minden egy kicsit helyreállt. De csak majdnem. Mert kb. fél órája le lettem cseszerintve azért mert fel mertem csavarni a fűtést. És tudom, hogy azért mert drága a gáz. De én fáztam, és ha én fázok, akkor a Gyerek is. És igen dühöngtem és csapkodtam és már megint ott vagyok, ahol tegnap voltam. Pedig már majdnem elhittem, hogy lehet másképp. Bassza meg.

Írta: ariella | Időpont: 10-10-24 2010. okt. 24. 19:32 4 komment
Kategóriák: Férj | én | házasság

1. nap

Valami, amit utálsz magadban

Valami?? Valamik inkább. :)

A türelmetlenségem,

a makacsságom,

hogy nem vagyok kitartó,

a hirtelen haragomat,

az érzékenységemet.

Úgy kb. ennyi.

Írta: ariella | Időpont: 10-10-24 2010. okt. 24. 8:16 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: én

beszélgetés

Ma próbáltunk (megint) beszélni, és én azzal nem igazán tudok mit kezdeni, hogy csak én vagyok a hibás, és ő a tökéletes férj. :)

Írta: ariella | Időpont: 10-10-23 2010. okt. 23. 21:56 2 komment
Kategóriák: Férj | én | házasság

meglátni, megszeretni és jól megvenni :)

Írta: ariella | Időpont: 10-10-19 2010. okt. 19. 20:11 6 komment
Kategóriák: én | csakúgy

új blog

Mától ITT is. :)

Írta: ariella | Időpont: 10-10-18 2010. okt. 18. 16:04 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: én | diéta

#55

Nem jó az, amiket én gondolok és érzek.

FLB. Jah.

Írta: ariella | Időpont: 10-10-17 2010. okt. 17. 18:45 12 komment
Kategóriák: én

party time

Férj meglepően viselkedik. Ma kb. 5 órahosszáig pesztrálta a Gyereket, és nem panaszkodott.

Az előbb felvettem a bulizós ruhámat, és meg se nyikkant, hogy elmegyek kicsit csörögni.

Nem térek magamhoz.

Na most vagy az van, hogy tegnap az exszeretőjével történt valami azon a bizonyos "továbbképzésen", vagy még tényleg vannak csodák.

Mindenesetre most összeszedem az állam a földről és elmegyek egy nagyot táncolni...

Írta: ariella | Időpont: 10-10-16 2010. okt. 16. 22:18 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Férj | én | csakúgy

utazunk

Mikor? Hova? Nem tudom. Csak azt tudom ,hogy kettesben 3 napra. :)

Írta: ariella | Időpont: 10-10-14 2010. okt. 14. 8:55 1 komment
Kategóriák: Férj | én

megerősít

Anyu ma elég sokat volt a Gyerekkel. Én úsztam, napoztam, lyukat tömettem -sajnos csak fogat! :P-stb egyszóval végre kicsit feltöltődtem.

Anyu azt mondta, hogy nem csoda, hogy ki vagyok bukva. És, ha ő azt mondja, akkor abban semmi túlzás sincs, mert nála elfogultabb nagyi szerintem nincs ezen a Földön. Viszont azt is mondta, hogy nyúzott vagyok és szarul nézek ki, szóval mától szemránckrém ezerrel. :S Bár mondjuk egy kiadós alvás biztos hatékonyabb lenne...

Írta: ariella | Időpont: 10-10-11 2010. okt. 11. 20:39 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: én | anyaság

jó dolgok

A Gyerek megint kétszer kelt éjjel és amikor reggel hatkor ébresztett azzal, hogy "ge, ge, ge!" akkor sírni tudtam volna. De ekkor jött a Férj, ránézett a fejemre és átzavart a hálóba még aludni. Ez az egyik jó. A másik, hogy ma nem kell főznöm, mert meghívott ebédelni, meg kicsit csavargunk is.

Szóval rinyablog egy post erejéig felfüggesztve. :)

Írta: ariella | Időpont: 10-10-10 2010. okt. 10. 9:15 4 komment
Kategóriák: Férj | én | Gyerek

rinyablog

Ahogy visszaolvasgattam az előző bejegyzéseket, konstatáltam, hogy rinyablogot írok. És ez bármennyire is nem tetszik, most ez van. Ugyanakkor az jöhet le belőle, hogy a Gyerekkel csak a baj van, és marhára elegem van belőle. Nos most így a 8. hónapra valóban nagyon elfáradtam és kicsit kiégtem. De, aki már Anya és végigcsinálta ugyanezt az időszakot, az biztos, hogy végigment ugyanezen. Hogy néha kicsit szeretné visszakapni a szabadságát, a régi életét, néha szeretne csak úgy lógni a levegőben. Max. nem ismeri be, még magának sem. De én ettől még szeretem, nagyon szeretem a Gyerekemet, csak most ez van és kész...

Írta: ariella | Időpont: 10-10-08 2010. okt. 8. 19:27 2 komment
Kategóriák: én | Gyerek | anyaság

hajnalok

Úgy látszik most már a békés hajnalok sem az enyémek és ezt nem bírom feldolgozni, kibuktam.  Eddig Gyerek felkelt evett, visszaaludt én meg olvashattam vagy csinálhattam, amit akartam nyugodtan. Na most ez tegnaptól nem így van. Drága Gyerekem ugyanúgy előadja a megfeszülős, elalvás előtti hisztijét mint napközben. Most már ez az időszak sem az enyém. Ahogy lassan az egyik sem. És ezt nem bírom megszokni.

 

Írta: ariella | Időpont: 10-10-08 2010. okt. 8. 6:36 2 komment
Kategóriák: én | Gyerek

szar nap

Ez már biztos. Kezdődött az időpontokkal, most meg  az a rohadt babakocsi.

Az előbb felöltöztem, sminkeltem, Gyereket összekészítettem, összecsomagoltam. (gyakorlott anyukák tudják, hogy mindez nem két perc) és elindultunk a doktornénihez beutalókért. Azaz csak indultunk volna, mert a tárolóban a babakocsi hűlt helye fogadott. Persze, mert hétfőn az autóban maradt.

És most fel tudnék robbanni. Persze ez nem történt volna meg, ha nem nekem kellene mindenre figyelni. A mindent értsd szó szerint. A Gyerek dolgaira, a csekkekre, a hűtő tartalmára, magamra, Férjre, mindenre! Ellenben neki  "csak" a munkájára kell. Félreértés ne essék, pénzzel dolgozik nyilván hatalmas felelősség, de bassza meg, ő használja az autót minden nap és nem tűnt fel neki, hogy ott van az a qrva babakocsi? :s

Írta: ariella | Időpont: 10-10-07 2010. okt. 7. 13:39 Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Férj | én | Gyerek | morr | házasság

hisztis

Szeretném végre átaludni az éjszakát.

Szeretnék reggel végre szexelni és nem tápszert gyártani.

 

Írta: ariella | Időpont: 10-10-06 2010. okt. 6. 8:27 5 komment
Kategóriák: én | Gyerek | anyaság

mivan??

Ha valaki talál magyarázatot a következőre tegye fel a kezét!

75 kilóval estem teherbe, a qrva mérleg szerint most 77 vagyok. Ehhez képest sorra jönnek rám a terhesség előtti nadrágok, fölsők. Akkor olyan 63-65 kg voltam. :o

Most akkor mi van?

Asszem kidobom a mérleget.

Írta: ariella | Időpont: 10-10-05 2010. okt. 5. 8:46 3 komment
Kategóriák: én | diéta

ebéd

Ma kettesben ebédeltünk Férjjel. Nagyon-nagyon jó volt. Mint a régi szép időkben, kettesben, sokat nevetve, beszélgetve. Úgy tűnik a hétvégi változások nemcsak hétvégére szóltak. Persze ezért nekem is tenni kell és a dühöngő fúriát időnként lenyugtatni magamban, de nem is megy az olyan nehezen. Ja és egész jól tartjuk magunkat a "tiszta lap" dologhoz is. Továbbiakban pedig csakazértis rágni fogom a Férj fülét egy kettesben eltöltött hétvégéért!

Írta: ariella | Időpont: 10-10-04 2010. okt. 4. 14:12 3 komment
Kategóriák: Férj | én | házasság

fogas kérdés

A kicsit korai szülésem miatt abbamaradt a fogaim restaurálása, pedig hát igencsak rájuk fért. Az állapotuk azóta csak tovább romlott, úgyhogy holnap irány a doktorbácsi. Belegondolni se merek az olyanokba mint idegelés, csiszolás, fogkőtelenítés (ezt egyáltalán így kell mondani? :D )...az árába meg pláne nem gondolok bele. :P Gondolom Férj meg még inkább nem! :P:P

Írta: ariella | Időpont: 10-10-03 2010. okt. 3. 13:59 3 komment
Kategóriák: én

nem hiszem el!

 

Három hete elég keményen diétázom és úszni is elkezdtem. És az eredmény? Plusz két kg. :o Asszem ma enni fogok. Csakazértis! :P

Holnaptól meg ki kell találni valamit, mert ez így nagyon nem lesz jó. :s

Írta: ariella | Időpont: 10-10-03 2010. okt. 3. 7:44 5 komment
Kategóriák: én | diéta

meglepő hétvége

Asszem az első hétvége sok-sok hét óta, hogy nem ugattam, nem ugatott, nem szólt be, nem szóltam be. Kedves volt, babázott is, még meg is etette és én totál meg vagyok lepődve. Holnap ez nem is romolhat el, mert ő autóversenyre én meg Anyuékhoz megyek.:P

Írta: ariella | Időpont: 10-10-02 2010. okt. 2. 18:37 1 komment
Kategóriák: Férj | én

Régebbiek | Végére »